szeptember 2012 havi bejegyzések
Diákhitel Képzőművészeti Pályázat
A Diákhitel Központ Zrt. festészeti, grafikai és fotóművészeti pályázata. A Diákhitel Központ Zrt. festészeti, grafikai és fotóművészeti pályázatot hirdet a magyarországi közép- és felsőfokú oktatási intézmények hallgatói számára. A Diákhitel Központ Zrt. alapítása óta jelentős mértékben hozzájárul a társadalmi mobilitás fenntartásához, és komoly szerepet vállal az esélyegyenlőség megteremtésében. A DHK kultúratámogatói tevékenységével elősegíti, hogy a […]
Tükörbe nézve – Rajz -, plakát és kisfilmpályázat
„Ha tükröt tartasz mások elé, ne felejts magad is tükörbe pillantani. ” /Platón/. Október az emlőrák elleni küzdelem hónapja az egész világon. Ebből az alkalomból szeretnénk felhívni a debreceni lányok, asszonyok figyelmét a megelőzés lehetőségeire. Ennek jegyében, október 5-én egészségnapot szervezünk a FÓRUM Debrecen Bevásárlóközpontban. A rendezvény fővédnöke Halász János Úr az Emberi Erőforrások Minisztériumának […]
Ovi-Karate Rajzpályázat
OVI-KARATE szakosztályunk „Egészséges Életmód Óvodás Szemmel” címmel hirdet meg gyermekrajz pályázatot 3-6 éves gyermekek számára, 3 korcsoportban a Csepel-szigeti Óvodák részére. A rajzpályázat célja, hogy a gyermekek is elgondolkodjanak azon, mit jelent számukra az egészség, a mozgás, és az egészséges életmód. Mit gondolnak, miért jó, hogy ha ők maguk és családjuk egészséges ételeket fogyasztanak, elegendőt […]
Tapintható Térképek Kreatív Pályázat
A Ludwig Múzeum és a láthatatlan kiállítás közös pályázata fiataloknak! Merre jársz? – Tapintható térképek. Van egy olyan útvonalad, amit nagyon szeretsz? Mi lenne, ha meg tudnád mutatni másoknak – akár látássérülteknek is –, hogy ők is megtapasztalhassák a szépségeit? Válaszd ki az egyik kedvenc útvonaladat, és tervezd meg a tapintható, vakok számára is élvezhető […]
Logo Országos Számítástechnikai Tanulmányi Verseny
A Neumann János Számítógép-tudományi Társaság (NJSZT) és az Informatika-Számítástechnika Tanárok Egyesülete (ISzE) Logo programozási versenyt hirdet (Logo Országos Számítástechnikai Tanulmányi Verseny). A versenyen a számítógépes programozási feladatok megoldása Logo nyelven történik (Comenius Logo, Imagine Logo). A versenyt három fordulóban rendezzük meg: az első (iskolai) fordulóból továbbjutó versenyzők közül a második (területi) fordulóban legjobban szereplők jutnak be a harmadik […]
Nemes Tihamér Országos Informatikai Tanulmányi Verseny
A Neumann János Számítógép-tudományi Társaság – az ALADDIN: Alapítvány a diákinformatikáért támogatásával – a 2012/2013-as tanévre is meghirdeti a Nemes Tihamér Országos Informatikai Tanulmányi Versenyt általános és középiskolai tanulók számára. A versenyt három fordulóban rendezzük meg: az első (iskolai) fordulóból továbbjutó versenyzők közül a második (területi) fordulóban legjobban szereplők jutnak be a harmadik fordulóba, a döntőbe. A verseny tárgya, […]
Kozma László XI. Országos Informatikai Alkalmazói Tanulmányi Verseny
VERSENYKIÍRÁS A 2012/2013-AS TANÉVRE 5-6. évfolyam részére A verseny meghirdetője: Informatika – Számítástechnika Tanárok Egyesülete A verseny célja: az informatikában tehetséges diákok számára lehetőséget teremteni az országos szintű megmérettetésre az informatika-alkalmazói ismeretek, az informatikai eszközök elsajátításának, az ismeretek készség szintű használatának egységes versenykeretek közötti mérése az informatika tantervi követelményei alapján történő tehetséggondozás […]
Curie Környezetvédelmi Emlékverseny
A Curie Oktatásfejlesztő és Tehetséggondozó Alapítvány és a Magyar Tehetséggondozó Társaság kémia és környezetvédelmi szekciója az 2012/2013-as tanévben is meghirdeti a Curie Környezetvédelmi Emlékversenyt az általános iskolák 3-4. osztályos 5-6. osztályos 7-8.osztályos továbbá a középiskola 9-10. és 11-12. osztályos / ill. más iskolatípusok ennek megfelelő évfolyamú/ magyarországi és határainkon túli magyar tanulói számára. Versenyfelelős: Dr. Török Istvánné A […]
Curie Kémia Emlékverseny
A Curie Oktatásfejlesztő és Tehetséggondozó Alapítvány és a Magyar Tehetséggondozó Társaság kémia és környezetvédelmi szekciója a 2012/2013-as tanévben is meghirdeti a Curie kémia emlékversenyt: középiskola 9-10-11-12. évfolyamos és az általános iskolák 7-8. évfolyamos / ill. más iskolatípusok ennek megfelelő évfolyamú/ magyarországi és határainkon túli magyar tanulói számára. A verseny célja: A tanulók érdeklődésének felkeltése játékos feladatokon keresztül […]
Bókay Árpád Országos Biológiaverseny
A Bókay Árpád Általános Iskola Országos Biológiaversenyt hirdet! A verseny célja: — a természetet szerető, értő gyerekek további ismeretszerzésre ösztönzése, tehetséggondozás. A versenyünkkel tizenöt éve kívánunk emlékezni névadónk: dr. Bókay Árpád orvosprofesszor tudományos és emberi nagysága előtt. A versenyt 5 -6. és 7 -8. osztályban indítjuk. A verseny négy fordulóból áll. 1. forduló: 5. -6. osztály […]